KEMAL TITKA VII.
A napok mély kábulatban teltek. Sokszor magához tért a barátságos, mormogó férfi hangra. Csak hangfoszlányok jutottak el hozzá, mégis megnyugtatták, biztonságban érezte magát. – Asszonyom, asszonyom, nemsokára el kell búcsúznunk! Finoman megütögették az arcát, és megszorították a csuklóját. – Kérem, ébredjen fel, szeretnék magán segíteni! Adél úgy érezte, mintha egy feneketlen kút legmélyéről kellene valahogy… Tovább »