A férfi folyamatosan beszélt, folyt belőle a szó, hol törökül, hol angolul. Anna csak kábán hallgatta, egy idő után összefolyt a hablaty, egy árva szót sem értett belőle, és olyan volt az egész, mintha valami üveglap mögül bámulná az eseményeket. Ez az egész valami karmikus büntetés lehet, latolgatta magában. Rossz úton halad, és ez most egy figyelmeztetés, hogy változtatni kell. De hát pont most akart változtatni! Igaz nem önszántából, hisz Gábor tette őt lapátra. Vagy éppenséggel arra akarnak rámutatni a nagy kozmikus irányítótoronyból, hogy nem kellett volna idejönnie, otthon kellett volna maradnia, szembenézni a tényekkel, és valamit kihozni belőle, lehet, hogy egyáltalán nem veszett még az ügy. Minden olyan tökéletesen indult. Gábor egy álmos novemberi reggelen, repülőjegy foglalás miatt ment be az irodába. Méretre szabott elegáns öltöny, fekete haj, fekete szem, borosta. Intelligenciáról vagy talán ravaszságról árulkodó ívelt sas orr, ellentmondást nem tűrő, akaratos, vékony ajkak.
Már az első találkozásnál félre nem érthető módon jelezte a lánynak, hogy vonzódik hozzá. A lányt meglepte a markáns közeledés, nem mintha nem lett volna hozzászokva az ellenkező nem próbálkozásaihoz, de a férfi annyira más, annyira átlagon felüli volt. Egy ilyen pasi mellett szigorúan csak 180 centis, hosszú combú vadászbombázót tudott csak elképzelni.
A divatlapból kisétált úr már az első találkozáskor randevút kért tőle, amit Anna élből visszautasított, és csak a harmadik vagy negyedik megdöbbentő méretű vörös rózsacsokor után kezdett el találkozgatni a férfival, bár a megérzései még mindig azt sugallták, hogy nem szerencsés belelovallnia magát a dologba. Csak a vak nem látta, hogy a Gáborral való bármiféle hosszú távú kapcsolat az orosz rulettből való élve kiszállás esélyeivel mutatott arányosságot. De a fizikai vonzalom tagadhatatlanul működött, és volt valami fensőbbségesen titokzatos a férfiban, ami miatt egyszerűen nem tudott neki nemet mondani.
Elegáns éttermekbe jártak, és Gábor igazi úriemberként viselkedett. Bölcsen kivárta, amíg a lány kezdeményezi az első csókot, az első együttlétet. Annára óriási hatást gyakorolt a férfi, olyat, amilyenről legfeljebb szirupos lányregényekben olvasni. Persze ő ezt az émelyítő cukros máz nélkül szervírozta. Néha hetekre eltűnt, és nem adott életjelet magáról, majd a semmiből újból felbukkant, és úgy viselkedett, mintha épp tegnap látták volna egymást utoljára. Anna soha nem kérdezett rá, hol volt ez idő alatt. Egyszerűen félt egy fájdalmat
okozó őszinte választól. Ragaszkodott a férfihoz, aki mellett végre igazi nőnek érezte magát, ugyanakkor tartott tőle, hogy választottja egy vérbeli életművész, és így elképzelhető, hogy ő csak egy vékonyka szelet neki az élet nagy habos tortáján, s egy esetleges őszinteségi rohamában olyan információkat vághat a fejéhez, amitől a lány gondosan felépített álomvilága alapjaiban remegne meg. Így aztán – korábbi önmagával ellentétben, mikor is csak a jövő lebegett a szeme előtt – egycsapásra a carpe diem lett az életfilozófiája.
Mikor utoljára találkoztak, Gábor szenvedélyes és odaadó volt. És mint mindig, akkor is szinte fizikai fájdalmat érzett, mikor a férfi hazavitte, és ő az albérlete előtti járdaszegélyről nézte, ahogy továbbhajt. Teljesen irracionálisnak tűnt, hogy a férfi ilyenkor egyszerűen hazamegy. Anna fantáziájában céltalanul autózott egészen hajnalig, vagy egy másik titkos légyottra sietett egy felkorbácsolóan szenvedélyes férjes asszonnyal, feltehetőleg valami maffiafőnök feleségével.
A Gáborral kapcsolatos meglehetősen hiányos információk izgalmasan veszélyessé tették a férfit. Még azt sem tudta, mivel foglalkozik. „Üzletember vagyok” – fogalmazott tömören Gábor. „Nincs behatárolható célterületem, szinte minden megveszek, ami szerintem értékes, aztán továbbadom.”
Attila szerint – akinek persze a tisztes távolból történt első pillantásra ellenszenves volt a férfi – Gábor egy pitiáner kis seftelő, aki tehetségesen alakítja a menő üzletembert.
– Egy-két mondatból meg tudnám mondani, hogy miféle kókler, de ha neked annyira derogálóak a barátaid, hogy bemutatni sem vagy hajlandó neki, akkor nem erőltetem a dolgot! – tamáskodott Attila, aki nehezen viselte, hogy nem kapott lehetőséget megérzései bizonyítására, féltett barátnéjának megóvására a ravasz, gonosz farkastól.
Anna szerette volna összeismertetni a két férfit, de az utolsó pillanatban Gábor mindig talált valami ürügyet – halaszthatatlan üzleti vacsorát, utazást –, ami megtorpedózta a nagy találkozást.
– Ez az ürge, figyeld csak meg, kihasznál, porig aláz, aztán eldob, akár egy kifacsart citromot! – agonizált Attila.
– De hát ezt a nők szokták művelni a férfiakkal, csak egész más sorrendben! – ugratta Anna.
– Csak akkor is működjön majd a humorod, mikor rájössz, hogy igazam volt! Csak nézz rá, a képére van írva, hogy egy gátlástalan, perverz disznó!
Hirtelen fékezés vetett véget a félálomba ringatásnak. Anna felpillantott, és letörölte a szemébe gyűlt, sírás nélkül keletkezett könnycseppeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: