KEMAL TITKA III.

Három böhöm nagy fickó jött. Az első nekifutott Kemalnak, és egy orbitális erejű fejeléssel a földre terítette. A másik kettő rugdosni kezdte a fejét, a hátát, ahol érték. A férfi arcát egy szempillantás alatt vér borította, és levegő után kapkodva próbálta védeni magát. Yasmine – érzékenysége lévén – elfordult, és a bevételt számolta, amit a már szétrebbent táncosnő jelöltek dobtak össze aznap.

Hassan elégedetten simogatta a bajszát, meg a haját, aztán egy kézlegyintéssel jelezte, hogy elég volt. A verőlegények azonnal leálltak, és illedelmesen várakoztak, miközben a köpcös számolni kezdte az ingzsebéből előhúzott lírákat. Már minden bankót kiszámolt, de azok csak nem moccantak, így hát Yasmine-nek is inteni kellett, aki kelletlenül számolta tovább a fő gazfickó markába a pénzt. A legény Yasmine számára végtelennek tűnő hosszú idő után bólintott csak, és vicsorgott egy félmosolyt a nőre.

–      Héj, héj! Ennyiér’ vigyétek is el innen ezt a szemetet! – kiáltott a sürgősen távozóban lévőknek Yasmine. Az egyik férfi visszafordult, és a lábánál fogva úgy vitte ki Kemalt, mint valami játék babát. Röhögve végighúzták a macskaköves utcán, aztán Isztambul egyik legmocskosabb sikátorában hagyták.

Hosszú időbe telt, hogy elő mert bújni, és Kemal mellé térdelt. Finoman megérintette a férfi arcát, mire az önkéntelenül maga elé kapta a kezét, mintha még mindig az ütések ellen védekezne. Adél az ölébe vonta a karját, és belecsókolt a tenyerébe.

–      Még csak egy kicsit bírd ki, kérlek szépen, amíg segítséget nem hozok. Olyan későn találtál meg, most még nem hagyhatsz el! Még nem!

Kemal nem bírta kinyitni a szemét, de a hang és a nő illata elért a tudatáig. Olyan jól esett újra érezni Adél közelségét. Simogatta a lelkét, hogy törődik vele, aggódik érte. Boldogságában szélesen elmosolyodott, utána meg már kínjában vihogott, mert az ajkát ért sebek még jobban szétnyíltak, a kicsorduló könnyei pedig maró lúgként mélyítették a vájatokat.

Adél egy Dr. Wang-ként bemutatkozó férfival és pár fiatal sráccal tért vissza. A doktor vezényletével nehézkesen felállították, és egy hűvös lakásba vitték, az ágyra segítették, aztán fél órán keresztül mosták a sebeit. Már nem érzett fájdalmat, csak Adél lélegzetvételét, a teste melegét és az illatát. Annyira elmerült ezekben az édes érzetekben, hogy azt is elviselte volna, ha élve felboncolják, csak Adél adogassa a szikét, és néha érjen hozzá a bőréhez.

Az elkövetkező két nap abban a lakásban maradt. Délelőtt egy ismeretlen idős asszony hozott neki ételt, esténként pedig Adél szorongatta aggódva a kezé­t.

– A családod miatt ne aggódj – súgta neki Adél. – Ali bácsi azt mondta nekik, hogy téged küldött sürgősen vidékre, hogy fűszereket vásárolj.

– Úgy gondoskodsz rólam, mint egy igazi török feleség! – szorította meg Kemal a kezét. – Pedig én azt szeretném, ha fordítva lennének a dolgok. Én szeretnék rólad gondoskodni – csókolt bele a lány tenyerébe.

– Túl későn találkoztunk – sóhajtott a lány. – Már minden megtörtént, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Visszafordíthatatlan dolgok, amiktől nem lehet menekülni. Én tehetek róla, hogy ilyen helyzetbe kerültem, és csak én tudom megoldani a problémámat. Egyedül. Érted, hős megmentő lovagom?

– De hát mindent jóra fordíthatunk! Majd én boldoggá teszlek, minden rosszaságot elfeledtetek veled! Úgy szeretlek majd, mint egy ártatlan kis galambot, aki boldogságra született, de kalitkába zárták. Én kiengedlek abból a kalitkából, nem fogsz majd tartozni semmivel ezeknek a … – keresgélte a szavakat Kemal, a lány kezébe kapaszkodva, és mikor már éppen rájuk talált volna, Adél apró kis csókokkal halmozta el az arcát.

Finom kis rőzsetüzek gyúltak először a férfi homlokán, a lehunyt szemhéján, aztán végigfutottak az orrán, le az ajkáig. A hirtelen rászakadt bizsergéstől moccanni sem mert. Amiatt rettegett, hogy a túlságosan is heves válasz reakcióval elijeszti a lányt.

Mikor valamelyest összeszedte magát, és kinyitotta a szemét, Adél mélykék tekintetével találta magát szembe. A lány belepirult a pillantásába, és elfordította a fejét.

– Nem is kívánsz engem.

– Hát persze, hogy most éppen nem. Azok az állatok teljesen érzéketlenre vertek.

– Bocsáss meg, én is egy érzéketlen barom vagyok. Még mindig komoly fájdalmaid lehetnek, én meg itt molesztállak – sóhajtott bűnbánón a lány, és egy gézdarabbal törölgetni kezdte Kemal homlokát. – Mindazonáltal a pulzusod kissé meglódult, de hát mit lehet tenni? Te csak gyógyulgass. Nekem amúgy is már vissza kell mennem Yasmine-hoz.

– Ugye most a bolondját járatod velem? – ült föl az ágyban Kemal.

– Csak annyira, amennyire te is velem – mosolygott hamiskásan Adél, aztán a két keze közé fogta a férfi fejét. – Ne haragudj, de ez most azt hiszem fájni fog, bocsáss meg – suttogta, és a nyelvével szétfeszítette Kemal ajkát. Megpihent egy pillanatra a férfi forró szájában, hagyta, hogy Kemal vissza csókolja, végigfuttassa a nyelvét a fogain, beleharapdáljon az ajkaiba, aztán először finoman nyalogassa, majd harapdálja, aztán szívja a nyakát. Kemal önkívületben rángatta le róla a hosszú szoknyát, és percekig csak nézte.

– Ne haragudj, de még sohasem láttam ilyen csodálatosat – hebegte.

– Mármint nőt nem láttál? – vigyorgott Adél, és belecsókolt a férfi hajába.

– Ne gúnyolódj velem, tudod te hogyan értettem. Ilyet nem láttam még, mint te – hadarta Kemal, és magához rántotta a lányt, a fejét az ölébe fúrta, és őrülten csókolgatta a hasát, a köldökét. – Méz édes vagy, megőrülök az illatodtól – mormogta, és hagyta, hogy végképp elragadja a vágy, hogy hatalmába kerítse ennek az ismeretlen asszonynak a varázsa, akiért kész lenne agyonveretni is magát.

Adél egy ismeretlen dallamot dúdolgatva fogadta magába újra és újra, mígnem a kimerültségtől dideregve, csuromvizesen egymásba kapaszkodva feküdtek mozdulatlanul. Mindketten úgy tettek, mintha aludnának, pedig nagyon is ébren voltak: Kemal a jövőt tervezgette, Adél pedig gyászolta.

Hajnalban lázas csókolózással váltak el egymástól. Kemal ígéretet tett, hogy este Adélért megy.

Fütyörészve indult haza, de azért előtte bekopogtatott Ali bácsihoz, megköszönte a segítségét, az öreg pedig gratulált a lányhoz.

A házuk elé érve újra átgondolta, hogy mit fog pontosan mondani a szüleinek a távolmaradásáról, és talán már egy kurta említést is tesz a csodálatos európai nőről, akit megismert. A többi majd megy magától, szépen sorjában.

A lakásból a kisebb testvérei zsivajgása mellett egy ismeretlen női hang sejlett ki. Ahogy belépett az ajtón, szembe is találta magát egy izzóan fekete tekintetű, fejkendős fiatal nővel, aki illedelmesen lehajtotta a fejét, és csak akkor pillantott föl újra, mikor Kemal anyja is melléjük lépett, hogy bemutassa őt, mint Kemal Kayseriből idehozatott leendő menyasszonyát.