Ali bácsi elismerően bólintott neki, ahogy betértek a boltba, és ügyesen falazott Kemalnak. Gratulált neki a gyönyörű barátnőjéhez, és fele áron a legjobb árut adta mindenből. Kemal hálásan biccentett az öregnek, aztán egy serpa kötelességtudatával követte a lányt a csomagokkal. Ha épp nem a rengő csípőben gyönyörködött, akkor a szatyrokba próbált belekukucskálni. Az egyikben lila, meg égővörös, kék kövekkel kirakott melltartókat és karpereceket látott, a másikban pedig hajlakkos flakonok és egy rakás más piperecucc hevert. Azt hitte, a világból is kimennek már; a házak egyre szegényesebbek lettek, és egyre több az utcagyerek, akik Adélt közrefogták. A lány nevetve üdvözölte őket, és hátralépett Kemalhoz. Az egyik szatyrot leemelte a karjáról, bohóckodó grimaszt vágott a gyerekseregnek, és a nejlon aljára nyúlt, hogy aztán csokival és cukorkával halmozza el a telhetetlen markokat. Egy három-négy év körüli pici lány Adélba kapaszkodott, és lábujjhegyre állva kíváncsiskodott. Csillogó szemmel bámulta az egyik csiricsáré karkötőt. Adél leguggolt hozzá, puszit nyomott a maszatos kis pofira, és a kicsi karjára kulcsolta a csodálat tárgyát.
– Szóval te vagy itt a helyi Teréz anya? – érintette meg a lány vállát Kemal.
– A terézanyasághoz ez kevés. Én csak egy kis stílű alkalmi örömcsempész vagyok – vonta meg a vállát a lány.
– És a te életedbe csempész valaki néha egy kis örömöt? – állt a lány elé Kemal, és egy kendő alól kikandikáló szőke fürtöt igazított vissza a helyére.
– És a tiédbe? – kacsintott rá Adél, de nem várta meg a választ, inkább visszalépett a gyerekekhez.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a gyerek sereg leszakadt a lányról, és folytathatták az útjukat. Egy lepukkant kétszintes házba léptek be. Egy első emeleti ajtón, ami mögül ezer decibellel dőlt ki az utcára a zene – egy kezdetleges kis plakát hirdette, hogy ezen helyen a csillogó szépségű és tehetségű Yasmine hastánc tanfolyama üzemel. Az egybefüggő terű helyiségben a zene ütemével ellentétes ütemben riszálta magát vagy féltucat nő – Yasmine kétségbeesett pénzszerzési akciójának áldozatai.
A hajdani sztár – akiről Kemal még a bácsikájától hallott élménybeszámolókat, és nehéz volt eldönteni, hogy a történeteket milyen százalékos arányban szőtte be a rajongói szintű képzelgés – nos, Yasmine korántsem volt már a régi. Fekete, fenékig érő haja, és a táncosokra jellemző, ringó járása megmaradt, de az arca és a modora enyhén szólva is kiábrándító volt. Elhízott, százéves és koszos fellépő ruhájában karcos hangon adta az instrukciókat, a szája szegletében pedig cigaretta fityegett.
– Késtél – mordult Adélra, és a fejével balra intett. Kemal is követni akarta a lányt, de egy idősebb, pocakos, bajuszos férfi útját állta.
– Komám, neked ide nincs bejárásod – ragadta meg Kemal karját. – Persze, ha annyira tetszik a kicsike, hogy áldozni is hajlandó vagy érte, megbeszélhetjük a dolgokat – vigyorogta.
– Mennyit kéne áldoznom érte? Kemal hangja elkeseredetten csengett, ami fölbátorította a köpcöst.
– Mennyit szánnál rá? – pödörgette a bajuszát. Természetesen nem muszáj török lírában fizetned, bármit elfogadok, mondhatni eu-kompatibilis vagyok – röhögött.
Yasmine egy szempillantás alatt mellettük termett.
– Nem engedem, hogy bárki is rátegye a mocskos mancsát az én magyar kicsikémre – hápogta. – Hassan, takarodj, tedd a dolgod, és takarítsd ki ezt a szemetet is! – mutatott Kemalra.
– De hát én látom az úron, hogy bőkezű, kárpótolná a kicsikét az igénybevételért – bizonygatta a bajszos.
Yasmine válaszra sem méltatta, hanem Kemal felé fordult.
– A magyar kicsikét már lefoglalták. Egy igencsak tehetős úr, Kairóban. Neki tartogatjuk. Majd ha végez a munkával, és úgy tartja a kedve, megkeres téged. Érted galambom? – nyalta meg a szája szélét a fiúra kacsintva.
Kemal letaglózva bámulta Yasmine-t. Az egykoron telt, érzéki ajkak szomorúan lefelé fittyedtek, a valaha ragyogó zöld szempár pedig fáradtan és tompán meredt rá.
– Mennyit kértek? Én bármennyit kifizetek érte, eladom a házam, az életemet, ha kell! Mennyit kértek? – üvöltötte hirtelen Kemal. Yasmine sok mindent látott már életében. Kemény és mondhatni kalandos élete során átélt már egy csomó balhét, gyilkossági kísérletet és még befejezettet is, útjába került már egy csomó egyszerű balhézó, hülye, balek, szerelmes, meg őrült. Kemal mentáis állapotát valahol a két utóbbi között helyezte el. A gyakorlat és a rutin gyors reakciót követelt, úgyhogy ijedtség ide vagy oda, Yasmine kikapcsolta a magnót, aztán Hassan után kiáltott. A köpcös – testalkatához képest meglepő gyorsasággal – a méltatlankodó hastáncosnő jelölteken átverekedve magát kirohant az utcára, és kisvártatva marcona legényekkel tért vissza.
– Baba, baba, hát nem fogtad föl, hogy soha nem lesz annyi pénzed? – csóválta a fejét Yasmine. – Hát kellett ez neked édesem? Pedig olyan szép a pofikád, úgy sajnállak – cöccögött a nő.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: