Bele lehet-e teljesen szívből szeretni valakibe, akivel nincs közös anyanyelv, akinek csak a gesztusaiból vagy csak a mindkét fél által tanulással elsajátított közös nyelven, mondjuk angolul tudunk csak kommunikálni? Ha nem értjük a másik fél sajátságos anyanyelvi vagy éppen hazája identitását jellemző humorát.
(Ez utóbbira a legjobb példa egy török ismerősöm esete a szőke nős viccekkel. Már nem emlékszem milyen helyzetben, de az egyik hülyeségemet akartam viccesen szőke női mivoltommal megmagyarázni neki. Nem nagyon értette a dolgot. Valószínűleg azért, mert Törökországban nem túl sok szőke nő van (bár a rengeteg ukrán escort-lány megjelenésével talán már egész más értelmezéssel, de születtek szőke nős viccek). Most pedig, hogy Norvégiában dolgozik, szintén nem tudja értelmezni a szőke nős vicceket, mivel ott meg majdnem mindenki szőke.)
Hogyan lehet feltétel nélkül megbízni valakiben, egy vadidegenben, akihez a szívünk húz, melyről sok keserű tapasztalat bizonyítja, hogy bizony tévedhet.
Ezek a dolgok már messze túl vannak a közös történelmi múlton, a szimpatikusság, nem szimpatikusság kérdéskörén, a fizikai vonzódáson vagy a nyitottságon. Felelőtlenség, naivitás, ostobaság, minden realitást felülíró szeretetvágy? Sok mindennel lehet illetni egy külhonban alapvetően más identitású ismeretlennel szerelembe eső férfit vagy nőt, arról már nem is beszélve, ha ez az érzés addig növekszik, hogy összeköltözés lesz a vége.
Szerintetek mennyi időt kell együtt tölteni valakivel, hogy megismerjük az igazi arcát?
Megéri-e kockáztatni és az ismeretlent választani?
http://undergroundbolt.hu/ujdonsagaink/torokmez