Természetesen, ahogy kilépett az utcára, és végre eldöntötte, hogy melyik irányba induljon, újra eleredt az eső. Csak most egy kicsit lassabban, barátságosabban, melankolikusabban.
– Egy teát?
A Hotel Pasha-tól vagy ötven méternyire jutott, mikor egy étterem impozáns vendégcsalogatója szólította meg.
Anna értetlenül meredt a fiúra, aki elegáns fekete öltönyt, fekete inget, mély bordó bársony mellényzakót viselt, és sehogy sem passzolt a magát a bejárata fölé akasztott bádoglemezen hirdető „Papilon Restaurant” nevezetű helyhez.
– Pár órája már elsétáltál itt előttünk. Reméltem, hogy még egyszer eljössz erre, és talán tovább jutunk a társalgásban egy szimpla „nem”-nél. Talán egy forró tea mégiscsak jólesne? – kezdte újra mosolyogva.
Anna jelen pillanatban szíve szerint láthatatlanná vált volna, mintsem egy ilyen férfi előtt szerencsétlen ázott verébként mutatkozzon, de már nem volt mit tenni. Szándékosan nem vette fel a szemkontaktust, inkább úgy tett, mintha a két oldalról nyitott terű helyiséget méricskélné, amiben talán az volt a legszembetűnőbb, hogy nem volt rajt semmi szembetűnő, mesteri egységet alkotott a tőle jobbra, illetőleg balra lévő, egy kaptafára, amolyan paradox módon görögösre kialakított, fehérre meszelt ülő alkalmatosságokkal, égszínkék díszpárnákkal telezsúfolt vendéglátóipari egységekkel. Végül úgy döntött, hogy miért is ne? Hagyta, hogy a fiú egy hátsó asztalhoz vezesse. És be kellett vallania, hogy jó volt nézni őt, ahogy lépkedett előtte. Puha volt a járása, kicsit olyan, mintha tánclépéseket gyakorolna, a’la Travolta a Szombat esti láz kezdő képsorában.
A furcsamód bizsergető találkozástól összezavarodva várta a teáját. Őrült nap volt a háta mögött, kezdve azzal a szürreális képpel, ahogy reggel Attilát önkívületi állapotban vergődni látta, Csillát szólongatva, aztán a skizofrén taxissal. Olyan valószínűtlen az egész, mint ez a fiú, ahogy szinte úszik felé, és fogva tartja a tekintetével, miközben a pultra pőre egyszerűségükben kidobált hangszórókból Sinatra hangja hízeleg az esőkopogással. A tálca súlytalanul az asztalra kerül, az erőteljes kezek gondoskodón teát töltenek, és a moha zöld, az íriszen apró, arany pöttyöktől csillogó szemek mindent tudón, áthatóan kémlelik.
– Cukrot kérsz, vagy édesítőt?
– Mindegy, vagy nem is, inkább cukrot.
– Mennyit?
– Mindegy.
– Mindegy? Én édesszájú vagyok, néggyel iszom, cukkolnak is érte a fiúk! – bökött két fiatal pincér felé, akik nagyon próbáltak úgy tenni, mintha az asztalokat rendezgetnék, de valójában kettejüket bámulták.
– És honnan jöttél?
– A Hotel Pashából.
– Úgy értem, milyen országból?
– Bocs, béna vagyok, Magyarországról. Bocsánat, Anna.
A fiú nevetett, Anna pedig egyre idegesebben babrált a fürtjeivel, és olyan elszántsággal kevergette a teáját, mint aki kémiai analízist készül felállítani az összetevőkről.
– Oh, Magyarország! Mi akkor alapból barátok vagyunk! – kacsintott a fiú. – Én meg bármilyen hihetetlen is, török vagyok, és Ankarából jöttem, a nevem Ahmet. Anna Magyarországról, örülök, hogy megismertelek!
Ahmet a kezét nyújtotta, és ha csak pár másodpercig is tartott, jó volt megpihenni ebben az érintésben. Anna zavartan visszahúzta a kezét, és egyre vörösödő fejjel próbált valami abszolút semleges dologra gondolni. Aztán Sinatra a „Strangers in the night”-hoz ért, ami már túl sok volt a lánynak. Egyrészt nem szokott hozzá, hogy csak úgy ilyen férfiakkal hozza össze a sors, másrészt ha találkozott is ilyenekkel, annak sem lett jó vége, lásd Gábor, erről az álomszerű, giccs határát átlépő körítésről nem is beszélve. Mindent egybevetve, az egyre inkább lányregénybe forduló szituáció hatására borzalmas röhögő görcs kezdte környékezni, amit próbált megfékezni, de nem sikerült. Először csak a gyomrában érezte, de a szégyenletes nem érte be ennyivel, alattomosan feljebb kúszott, a torkát kaparászta, hogy aztán végül megzabolázhatatlanul és erkölcstelenül, fuldoklón törjön ki belőle a harsány röhögés.
A fiú zavartan beletúrt valószínűtlenül sűrű, fekete hajába.
– Ennyire mulatságos lennék?
– Dehogyis! Csak tudod, nagyon fáradt vagyok, nemrég érkeztem, és annyi minden történt már velem, hogy őrület! – mondta Anna, a könnyeit törölgetve.
– De remélem, többségében pozitív élményeid vannak?!
– Hát, azt hiszem, most helyreállt az egyensúly.
Az aranybarna arcon leheletnyi pír futott át, miközben egyre gyorsabb tamtamot dobolt a lábával az asztal alatt.
– Elmehetnénk valahová kettesben, egy discoba, esetleg egy bárba, volna kedved hozzá?
Ahmet reménykedve nézett rá, de a tekintetén látszott, hogy száz százalékig biztos a sikerében, Anna agyában pedig – igaz, hogy elég halványan – , de az emberrablás megúszását követően tett fogadalmak visszhangoztak.
Megköszörülte a torkát.
– Tudod, már mondtam, hogy nagyon fáradt vagyok, úgyhogy, csak olyan hely jöhet szóba, ahol le is lehet ülni.
– Köszönöm, és már tudom is, hogy hová viszlek! A szálloda előtt várlak kettőkor!
– Kettőkor?!
– Persze, itt akkor kezdődik az igazi élet. Egyébként az étterem egy körül zár, semmiképp sem menne korábban.
– És mikor kezdesz holnap?
– Délután kettőkor, úgyhogy ki tudom pihenni magam.
– Még szerencse! – válaszolt Anna egy parányival vágóbb éllel, mint szerette volna.
– Ugye most nem arra gondolsz, hogy folyamatosan ezt csinálom?!
– Mármint, hogy mit?
– Hogy lányokat szólítgatok le!
– De hisz ez a munkád, nem? Vendégeket vadászol.
– Persze, de fizető vendégeket, akiket utána nem hívok el sehová.
Egy ideig nem szóltak egymáshoz, aztán Ahmet megkérdezte, hogy hány napig marad.
– Öt nap, hat éjszaka, vagy fordítva, teljesen mindegy.
Ahmet bólintott, nem szólt semmit, zavarában az ujjbegyével csillagokat rajzolgatott a teás tálca repedéseibe. A lányra bízta a döntést, Anna pedig már utálta magát azért, amit mondott, és ahogy mondta, továbbá utálta magát a naivságáért, a szentimentalizmusáért, és legfőképp azért a különleges tulajdonságáért, amivel könnyedén tönkre tudott tenni bármit. Ez a srác nyilván csak egy könnyű, nyári kalandra vágyik, a legcsekélyebb dráma nélkül, Ő meg egy csalódott, becsapott, kiábrándult, ostoba, idealista tyúk, akinek tálcán kínálja az élet az elégtételt, ő pedig pökhendi módon képes lenne megfosztani papírhalmazok közt vegetáló, szánalmas létét egy izgalmasnak ígérkező kalandtól az ezeregyéjszaka hercegével.
A könyv megrendelhető az alábbi linken
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: